Irány az élet!

2012

11 új szerzemény, köztük a rádiókban is hallható "Lásd a csodát", valamint a műsorban is elhangzott "Mit ér egy hang?" című győztes dal található az "Irány az élet!" címre keresztelt első Kocsis Tibor stúdióalbumon. A vadonatúj szerzemények között négy olyan is szerepel, melyeknek létrehozásában Tibor nem csak előadóként, de szerzőként is részt vett, valamint egy duett is helyet kapott Janicsák Vecával. Lírai, szórakoztató, vidám és markáns dalok keverékéből áll össze az "Irány az élet!".

"A tavalyi volt talán életem legszebb éve. Elértem azt, amire mindig is vágytam. Hiszek benne, hogy a győzelem csak a kezdet volt. Az első lépés azon az úton, amin mindig is menni szeretnék.

2011 decemberében véget ért az X-Faktor, és elkezdhettem megvalósítani a következő nagy álmomat. Közel fél éves munka után ez is valóra vált, végre kezembe vehettem az első szólóalbumomat.

Kiváló szerzőkkel, szövegírókkal dolgoztunk együtt, Rakonczai Viktor zenei vezetésével készült el a lemez, amely bízom benne, hogy igazán jellemez engem. "Irány az élet!" lett a címe, mindféle hangulattal: dalok a szerelemről, csalódásokról, az élet árnyékos oldaláról és a legszebb pillanatokról, küzdelemről és persze a versenyről is, mindenről ami az elmúlt években az életem része volt...

A dalok sokfélék, vannak lírai balladák de tőlem talán szokatlan, karcos hangvételű dalok és jópár, modern, vidám zene is. Több dalban részt vehettem szerzőként is, így ez a lemez úgy érzem, igazán az enyém, és bízom benne, hogy a közönség legalább annyira szeretni fogja, mint amilyen örömmel mi készítettük."

Tracklista:
1. Lásd a csodát (Rakonczai Viktor, Rácz Gergő / Major Eszter)
2. Forgószél vár (Ifj. Malek Miklós, Darius Lux / Szente Vajk)
3. Valahol elrontottam (Lubert Tomasz, Tomańska Justyna, Totoszko Mariusz, Kruciński Janusz)
4. Ez az a perc (duett Janicsák Vecával) (Rakonczai Viktor, Rácz Gergő / Janicsák István)
5. Irány az élet! (Vödrös Márton / Szente Vajk)
6. Soha már (Szakos Krisztián / Szabó Ágnes)
7. Szerelem, gyere haza már! (Molnár Gábor / Kocsis Tibor)
8. Hagyjál! (Vödrös Márton / Szente Vajk)
9. Útvesztő (Szakos Krisztián / Major Eszter)
10. Felfedeznék mindent (Molnár Gábor / Kotsy Krisztina)
11. Aki végül karjába zár (Kocsis Tibor / Kocsis Tibor)
12. Mit ér egy hang? (Rolf Lovland, Brendan Graham / Magyar szöveg: Orbán Tamás)

KÖVESD TIBÓT!

Csatlakozz Tibóhoz a közösségi oldalakon, kövesd a friss híreket RSS-ben!

Kapcsolat

Menedzsment: Schiwert-Takács László
info@schiwert.hu | +36 30 95 11 300

Sajtó/média: Sekoulopoulu Phaedra
sphaedra@gmail.com | +36 70 390 0564

Fellépések, koncertszervezés: Szabó Edina
edina.szabo@goldrecord.hu | +36 20 411 2020

Aktuális album